Prológus

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni annak a két személynek a feliratkozását, akik már azelőtt feliratkoztak, mikor még egy bejegyzés sem volt feltéve. Nagyon örülök a 2 "tetszik"-nek és annak az egy kommentelőnek. A prológus nem lett olyan "hű, de hosszú", de ez most valamiért így sikerült. A fejléc csak átmenetileg van fent, utána lecserélem egy másikra  amit egy nagyon ügyes lány készít majd el nekem.
De nem is beszélek tovább. Jó olvasást és kommenteljetek! 2 hozzászólás után hozom az első részt! (:

- Love, Amandaa ♥

Palvin Barbara vagyok, 19 éves, eredetileg Budapesti leányzó, tele nagy álmokkal. A szüleimhez képest én egy teljesen átlagos, normális "tininek" tűnök, aki legszívesebben letagadná az őseit – persze csak az utcán. Amúgy imádom őket, csak néha már belőlük is sok. Igen, éppen ezért vagyok most itt, London egyik nyüzsgő utcájának kellős közepén. A szüleim ugyanis az őrületbe kergettek már a különféle vágyálmaikkal, miszerint legyek ügyvéd, orvos, pszichológus, vagy esetleg mérnök. Anyám még egyszer egy modell iskolába is beíratott, csak hogy sikeres szupermodell legyen anyuci kicsi lányából – ha már neki nem sikerült. Bevallom őszintén, egyszer sem gondolkoztam el ezeken a lehetőségeken, hiába akarták rám tukmálni éveken keresztül, hisz egyik sem érdekelt. Sosem vonzott különösebben, hogy hogyan tudok megoldani egy tizedfokú egyenletet egy másodfokú képlet segítségével, vagy, hogy milyen csodás dolgokat rejt az emberi test. Mindig a saját művészetemnek éltem, akár tetszett nekik, akár nem. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a tánc, és annak szabadsága éltetett. Világéletemben nem tűrtem el, hogy megmondják nekem, mit csináljak, és hogy mi legyen belőlem, és talán ezért tartok ma ott, ahol. Három évvel ezelőtt kezdtem el angolul tanulni, a saját kis megspórolt zsebpénzemből, mivel apámék nem voltak hajlandóak fizetni nekem, hátha ettől majd elmegy a kedvem úgy az egész angolos cucctól. Hát, nagyot tévedtek – míg a nyelvet tanultam, még jobban beleszeretettem az országba, a kultúrába, az emberekbe… mindenbe. Innentől kezdve egyetlen cél lebegett a szemeim előtt: kiköltözni az Egyesült Királyságba, melyet a mai napon sikeresen teljesítettem.